Közösségi szerepvállalásunk
A GALEX Hungária Kft. szívügyének tartja, hogy hozzájáruljon, szerepet vállaljon a közösség fejlődésében, támogatásában. Évről évre támogatunk fontos alapítványokat, szervezeteket, eseményeket.
Cégünk adományozási tevékenységének irányelvei:
- Valós és hathatós segítséget nyújtani a társadalom egészének érdekeit szolgáló programok és ügyek támogatásával.
- Adományaink felhasználása:
- az erőforrások biztosítása;
- az értékteremtés és – megőrzés;
- Támogatási forrásainkat koncentráljuk;
Nyomon követjük a támogatások felhasználását és eredményét; Mindig keresünk új lehetőségeket is, ezzel elősegítve a pozitív társadalmi hatásváltozást az Egészségügy, az Oktatás és a Szociális Jólét területén.
Immár hagyománnyá vált, hogy rendezvényeink reprezentációjára szánt összegét egy jó ügy érdekében odaadományozzuk szűkebb környezetünk közösségeinek.
Cégünk idén is támogatja a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének azt a szociális programját, melynek keretében immár 38. alkalommal szerveznek tábort a megyénkben élő mozgáskorlátozott és egyéb fogyatékossággal élő és szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek.
A Hírös Koraszülöttekért Alapítványt 2014 óta támogatja cégünk, melyet 2018 novemberében a Koraszülöttek Világnapján (11.17) egy rendezvény keretein belül díszoklevéllel köszöntek meg az alapítvány vezetői. Örömmel tölt el, hogy segíthetünk!
2016-ban került először megrendezésre, azóta hagyománnyá vált Törökszentmiklóson a Töröki Szárnyas Fesztivál, melynek lebonyolításához azóta is hozzájárul cégünk.
A Grapevine Tánciskola 2017-ben immár 28 éve képezi a táncosait és színesíti rengeteg rendezvény programpalettáját. Kiemelkedő, minőségi, eredményes és lelkes munkájukkal rengeteg gyermeknek biztosítanak lehetőséget a mozgásra, táncra, versenyzésre. Elismerésük jeléül, a mindennapos edzések, illetve fellépések technikai megkönnyítéséhez 4 db hangfallal járultunk hozzá.
Fontos számunkra, hogy a nonprofit szervezetek munkájához hozzájáruljunk és ezáltal segítsük őket, ezért a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezet szociális programjának keretén belüli táboroztatási programját 2016-ban támogatta cégünk.
Annak érdekében, hogy a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola játszótere megújuljon, és a mellette lévő pályára műfüves borítás kerüljön, cégünk vezetősége 1.000.000 Ft-ot ajánlott fel. Az eredmény magáért beszél, boldogan segítettünk.
2014-ben, cégünk 10. születésnapján, a reprezentációra szánt összeggel támogattuk a kecskeméti Egyetértés Utcai Kálmán Lajos Óvoda műanyag nyílászáró cseréjét.